Pilisszántói Boldogasszony Kápolna felszentelése 2006. december 21-én

1996. október 16-án három pilisi falu, Vörösvár, Szentkereszt és Szántó lakói által megtöltött turistabusz megérkezett Medjugorjéba. A küzdelmes, jégesővel, viharral hitelesített hegyi zarándoklat egyöntetűen megállapította: a helyszín mintha csak a Pilisre lenne írva, csak a kereszt hiányzik hozzá.

Az itt született ötlet 2003. december 20-án vált valósággá, amikor Ladocsi Gáspár püspök úr a Hargitáról ajándékozott hatalmas tölgyfa keresztet megszentelte.

Mindenki érezte, hogy melegsége van ennek a helynek, ahová szívesen jön az ember, amikor szeretne kiszakadni az őrült és hamis, mosolytalanná váló modern világ zajából, és szükségét érzi, hogy kis időre hazatérjen őseink tűzhelyéhez, akikhez vérünk köt. Kínálkozott a feladat: méltó emléket kéne állítani barbárnak hazudott őseinknek, tisztelegni a Pilis történelmi múltja, az egykor itt őrzött Szent Korona Kárpát-medence nemzetiségeit, népeit összetartó eszménye és a Pálos szerzetesek földje előtt.

Egy sajátos hangulatú, Pilis erdeihez közeli kápolna menedékhelyként szolgálna a hittel, szívvel, Isten és a természet szeretetével áldott, nagysága felismerésétől lecsendesedett emberek számára, akik idejöhetnek megmerítkezni, mint a szentelt vízbe, mely fertőtleníti őket a világ lélekpusztító vírusaitól.

A kápolnaépítés vékonyka gondolata majd négy évig érlelődött. Kezdettől fogva alapfeltétel volt, ha egyszer megépül, az kizárólag csak adakozásból és munka felajánlásból történhet, de csak az jöjjön, aki hisz az ügy tisztaságában és a kápolna üzenetében. A szegény asszony húsz fillérje, imája ugyanolyan értéknövelő. Ettől lesz lelke és támadhatatlan értéke.

Egy erkölcsi értéknek - mely ez esetben nem kisebb léptékű, mint a nemzetet születésétől fogva megtartó kereszténység szimbóluma - nem lehet pénz a mértékegysége, csak az eszmével azonosuló közösség alkotóereje, a népakarat. Megvakult társadalmunk Isten nélküli értékzavarában erősödni látszik az igény a rozsda- és molymentes értékekre. A pénzhajszában megcsömörlött ember pihenőt keres, olyan értéket, amit nem a bankban jegyeznek, hanem odafönt, és amely ráadásul ott jobban is kamatozik.

A kápolna fontos üzenete a hazáját szerető keresztényi nemzet összetartozása, a megosztottság elvetése. Nem azt keresi, ami hitben és a Kárpát-medence nemzetiségei közt elválaszt, hanem ami közös értékrendjében összeköt. Magában hordozza a magyarság ősi keresztény, egy igaz Istent imádó és embert szerető hitének hagyományait, egységbe ötvözi a nemzeti keresztényi sajátosságainkat az egyetemes kereszténységgel.

A kápolnát a Boldogságos Szűz Máriának, a mi Boldogasszonyunknak szenteljük.

Mária országának ezen kitüntetett helyén emlékezni kívánunk honfoglaló őseink Boldogasszony kultuszára, melyben kiemelt hódolat illette a Nagyboldogasszonyt, illetve az év hét Boldogasszony ünnepét. Egyúttal bizonyságot adunk falunk megható szépségű, Teremtés központú őstörténetéről, és cáfoljuk barbárnak hazudott eredetünket.

Istenanyánk új földi szálláshelyének színhelyéül a volt mészkőbánya peremét, a Pilis Keresztje alatti teraszt választottuk. Itt a Pálos rend szülőföldjén, a kápolna szobra és oltára alatt ún. Szent György vonal halad, így ez a hely a kápolna építésére az Árpád-kori szokások szerint is megfelel.

A kápolna alaprajza a legegyetemesebb kör forma, amely felnyílik, hogy befogadja magába Krisztust, a világba született Megváltónkat. Ezt a befogadást szimbolizálva - az Árpád-kori fénytemplomokhoz hasonlóan - a kápolnát úgy tájoltuk, hogy december 21-én, a legsötétebb éjszaka után a téli napforduló reggelén a Ziribár-nyeregben - mint egy anyaölben - újjászülető, teremtő Fény első sugara Napba öltöztesse az oltár mögött ülő Boldogasszonyt.

A hegyből szerves testrészként kinövő kápolna egy tömbbé olvadó, maradandóságot kifejező alakja természetes pilisi kőből épült Őrfi József tervei és Makovecz Imre pártfogása alatt. A munkaerő java részét a Makovecz vándoriskola építészhallgatói és műegyetemista diákok adták, a sok-sok névtelenségbe szerényedet, önzetlen segítő kéz mellett. Ez az első olyan épülete a Makovecz irodának, amely nem fából, hanem tisztán csak kőből épült.
Makovecz Imre válasza Szőnyi Józsefnek

A nem mindennapi terv nem mindennapi feladatokat jelentett, amelyek mégis könnyedén oldódtak meg. Mindig jött annyi segítség, amennyi kellett, annyi kéz, annyi pénz, amennyire szükség volt. Sok-sok egyszerű segítő ember rakta bele saját kövét és saját szeretetét a falba névtelenül csak azért, mert jólesett neki jót tenni. Nem valamely építőipari cég lett versenyeztetve közbeszerzéssel, határidőre, hanem az falazta, aki odajött, vagy éppen csak arra járt és beállt dolgozni. Nagyszerű értéket teremtett mindenki, aki így vagy úgy a kápolnához nyúlt.

A kápolna építésének első kövét 2006. június 19-én hétfőn raktuk le, miután Vad Tivadar és Szőke András kiöntötte az épület vasbeton alapját. Kuhajda Tibor mesteri ácsmunkájával elkészítette a kápolna fazsaluzatát - melyhez Molnár József adta az anyagot -, erre raktuk a mészkövet speciális, fagyálló kötőanyag segítségével. Majd amikor megkötött, kiszedtük alóla a zsalut, és a kápolna megállt, és remélhetőleg állni fog évszázadokon át.

Az építkezés legjellemzőbb hangulata mindvégig az optimista öröm, vidámság, a jóakarat és az önzetlen tenni akarás elégedett mosolya volt. Ide visszalopódzott egy rég elfeledett köszönés: Isten áldjon!

Megértettük az üzenetet: „a fundamentum Istentől való, és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat”.
És a Pilis fehér mészkő szikláira, a fundamentumra, Urunk kedves hegyére - melynek mészkő teste évszázadokon át adta a falu megélhetését biztosító mészégetés lehetőségét jó emlékű őseinknek - megépült a kápolna.
Nekünk az itt bányászott kő volt a mindennapi kenyerünk!

A kápolna sziklára építésével valójában a fundamentumot ástuk ki, melyre a nemzet jövője épülhet. Ő hirdeti a nemzet egységét és a Szent Korona népeinek testvéri egymásrautaltságát. Ezt az eszmét őrizték a pilisi tót falvak évszázadokon át.

Ritkán adódik az ember életében, hogy kápolnát építhet. Különösen ilyet és ezen a történelmi helyen. Gazdagságot dicsőítő, csillogó plázák, bankok, üvegpaloták mulandó perc világában az örökkévalóság számára szellemi erőhelyet alkotni, az egy felemelő érzés, teljes bensőnket kitöltő lelkiismereti nyugalom, testünkben szétáradó béke! Ez az erkölcsi parancs teszi szabaddá az embert, rabot a mai rafinált világ csinál belőle.

Ennek a munkának a becsület volt a szervezője. Itt nem volt körmönfont, paragrafusos szerződés, hétpecsétes ügyvédi ellenjegyzés. Egymás szemébe néztünk, kezet fogtunk a feladat fölött, és ettől kezdve ez a kézfogás szentírás lett, csöpp kétely nélkül. A falu konyhása adta az ebédet, szódása a napi két ballon szódát. Volt, aki süteményt, volt, aki borocskát, uzsonnát, finomságokat hozott fel a faluból, volt, aki pénzt rakott le és volt, aki „csak” imádkozni tudott értünk.

Ez a hely soha nem azonosulhat a haszonelvű üzleti szemlélettel, mert úgy éppen a lényegét veszítené el sajátos csodájának. Boldogasszony kegyelmét nem lehet kufárok haszonleső hozzáállásával kialkudni, egy őszinte főhajtás többet ér nála.

Az építkezés során éreztük Boldogasszony érintését, gondoskodását gyengeségünkben. Hittük, hogy mindnyájunk égi édesanyja, így tett mindnyájunkat testvérekké. Olykor társunkká szegődött a pálosok címermadara, két holló pár, akik vidáman keringtek az égen felettünk. Szokásától eltérően, békés féltékenységgel közéjük furakodott a sólyom is. Egyik hétvégi munka végeztével a falu felől egy fehér galamb szállt a toronyra, el sem akart menni. Ott is hagytuk mikor elaludt.

A kápolna két, 9 méter magas tornya előrehajló csuklyás, pálos szerzetesekre emlékeztet. Bajuszuk alatti nyitott szájukból először 2006. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján szólalt meg a Gombos Miklós őrbottyáni műhelyében öntött, és Árva Vince atya által megszentelt két kis harang. A szájnyílások alsó részére egy-egy rozsdavörös követ falaztunk be, amelyek az idősebb testvértől, a patacsi pálos kolostorból, Jakab-hegyről származnak.

A két harang hangja Csíksomlyóig hallik, ahol Hummel Rozália Pilisszántón festett Szántói Szűzanya gyönyörű, életnagyságú festményét őrzik, viszonzásul a tőlük kapott Pilis Keresztjéért. A sors így alkotott hidat két imádságos hely, a somlyói Babba Mária és szántói Boldogasszony között.

A Kereszteskő-arcú, őrt álló tornyok - mint égre nyújtott, Isten segítségét kérő karok - között a Napmadár, a Szentlélek szárnyaló lelke hívja a betérni szándékozót, és köszönti a hegyszorosból vele szemben felkelő Napot. A széttárt szárnyak közepén lévő fehér gömb, benne a kereszttel a megváltó Krisztus testét, az élet kenyerét, az oltári szentség kisugárzását kívánja szimbolizálni. A Makovecz tervezte alkotás az Altbacker Györgytől kapott kőből, Molnár Sándor Varázskő Kft. műhelyében készült.

Helyi régészeti leleteink tanúsága szerint Pilisszántó térségében több ezer éven át mindig a Teremtés misztériumáról, az élet születéséről, az élet minden formájának tiszteletéről és szolgálatáról szólt Boldogasszonyunk, Ős-Örökanyánk üzenete, és szól ma is. Mint ahogy hegyeinkben nem a pálma, hanem a tölgy, nem a paradicsommadár hanem a holló, úgy múltunkban nem egyéb, mint a keresztényi értékrend az őshonos. Ez van beleivódva földünkbe. Minél nagyobb a külvilág zaja, annál nagyobb lesz az igény kápolnánkra, mert az embert nem a jólét tanítja meg imádkozni, hanem a kétségbeesés. Egy világítótorony mindenkinek világít, de leginkább a viharba jutott hajótöröttnek segít.

Péterfy László Boldogasszony szobra erről szól. Anyai kegyelmet, reményt, vigaszt, bátorítást, nyugalmat áraszt. Az ember nem bírja levenni róla tekintetét. A megbocsátó édesanya tenyerében tartott tulipán a jövőnket, az új élet fogantatásának kelyhét szimbolizálja. A kápolna belső terét az Ő jelenlétének varázsa tölti ki. Az idelátogató szíve - lelke csordultig telik az Ő szeretetével, amit aztán magával vihet és számolatlanul szórhat szét a világban. Majd ha elfogy, visszajöhet töltődni újra meg újra, mert itt a szeretet sosem fogy el, itt van a forrása.

Mitől boldog a mi Boldog Asszonyunk? Attól, hogy szeret bennünket! Mert a boldogság titka ez: tudsz-e szeretni? Ha igen, boldog vagy. Ha nem, akkor hiába keresed, hajszolod a boldogságot egész életedben. Ha elutasítod a szeretetet, ha neked nem kell a mi Boldogasszonyunk szeretete, boldogtalan maradsz!

A kápolna közelében magasodó, csak alpinistákkal elérhető szikla tetején 2004. december 19-e óta lengett a Gőgh Gábor és családja által ajándékozott, Árva Vince Atya által megszentelt, díszőrséggel, Himnusz hangjai mellett felvont 2,5 méteres zászló. Ők ketten, a Pilis Keresztjével együtt hirdették a Kárpátok hegyeivel körülölelt medence népeinek közösségét és a Pilis két fontos, ősi, állandó lakóját: a Hazaszeretetet és a Hitet. A Kétangyalkás, Szent Korona népeinek címerével hímzett zászlót a Pilis szikláin verte a vihar, mint ahogy a történelem is. Nem tudott megnyugodva lengeni a hegyen. Sokadik javítás után végül levettük a szikláról, és most Boldogasszony ölébe fektetve felajánlottuk Neki tépett hazánkat szimbolizáló, sebzett zászlónkat. Itt már megnyugodhat!

A kissé mészégető boksára is emlékeztető kupola tetején kialakított fénynyílás a pilisszántói Pálos Keresztes Kő formáját kapta, mintegy beavató fénykapu a betérő zarándokok felett. A fénytöréses üvegberakást Buczkó György készítette el.

A kápolna hétágú életfát szimbolizáló vaskapuja pedig Kontúr Balázs és Janovszki Ferenc munkáját dicséri.

A földtől négyszög alapból induló belső oltár, az ég felé emelkedve az egyetemesség körében végződik, így a Föld, és az Ég találkozását idézi az Istentisztelet során. Pilisszántói őseink emlékét az oltárba beépített szenteltvíztartó őrzi, mely egykor generációkon keresztül a régi ravatalozó tartozéka volt. Rozmaring ágacskát belemártva szentelte meg az elhunytat a részvétét nyilvánító, mielőtt a koporsót lezárták. Ezernyi szántói ősünk lelke van itt jelen ilyenformán.

A kápolna előtt álló, a Hosszú-hegy déli gerincén, az erdő mélyén talált ismeretlen eredetű, homokkőből faragott kerek oltárkő a nagyobb létszámú szabadtéri misék esetén teljesít szolgálatot.

December 21-én csütörtökön hajnalban, a kivilágított kápolnától a völgybe nézve, hosszú fényszórós kocsisor közeledett a vörösvári úton. Kápolnaszentelésre jöttek. Bár e napon nem láthattuk a Napkeltét Ziribár öléből, mégis a szokatlan időpont ellenére, több mint ezer zarándok érkezett az eseményre.

Szűzanya Pilisszántón át szólította meg az országot. Székesfehérvárról Spányi Antal püspök úr a pilisi falvak papjaival együtt 8 órakor szentmise keretében megszentelte a kápolnát, ettől kezdve az egyház tulajdonába adott kápolna a pilisszántói plébános felügyelete alatt működik. Pitti Katalin elénekelte az Ave Mariát, majd a szántói asszonyok karácsonyi bejglivel, süteményekkel, üstökben forralt borral, citromos teával vendégelték meg az ország különböző részeiből érkezett zarándokokat.

A Pilisszántói Boldogasszony Kápolna közkinccsé vált, mely valóban Hitből és Szeretetből épült, igazi öröm-munkát jelentett minden résztvevő számára. Hisszük, hogy az építkezés minden egyes támogatójának az épületbe falazott őszinte szeretete és az itt elhangzó sok-sok „Miatyánk” ereje ott sűrűsödik a kápolna minden kövében. Ez a szeretet kisugárzik és csendesen, gyógyítóan fog hatni az idelátogatók lelkére. Ettől válik szakrálissá ez a kegyhely.

Mária országának kitüntetett hegyén, itt a Pálos rend szülőföldjén a hegy szerves részeként kinövő, a maradandóságot kifejező, természetes pilisi mészkőből falazott épület az egyetemes kereszténység új zarándokhelye, ahol hódolatát teheti minden jó szándékú ember, aki a mi Boldogasszonyunk ősi, titokzatos kultuszát tiszteli. A hozzá való zarándoklat áldozathozatal és vezeklés. Megéri, mert az ide vezető ösvény minden köve, verejtékcseppje szükséges az üdvözüléshez, és áldást hoz az érte megszenvedőnek.

Feljutva Boldogasszonyunkhoz megkapjuk a vigasztalást, a csüggedést csillapító reményt és erőt, amivel majd innen a szakrális Pilis küszöbét átlépve lendületet vehet a hegység belső titkait kutató, múltja iránt érdeklődő, azt tisztelő és rá emlékező látogató.

Kérjük Isten áldását és a Boldogasszony közbenjárását, hogy kápolnánk az Ő nagyobb dicsőségére, az Ember békességére szolgálhasson.

A Boldogasszony szobor kiegészítése - 2011. június 11.

A Csillagösvény Boldogasszony kápolnáját Spányi Antal püspök úr 2006. december 21-én szentelte meg. Mindegyikünk számára, akik a kápolna építésében részt vettünk, egyértelmű volt, hogy az Boldogasszonyunk tiszteletére épül. Aztán az idők folyamán rá kellett ébredni, hogy ami számunkra egyértelmű, az nem biztos hogy mások számára is az, mert bár a szemünk ugyanazt nézi, az agyunk mégis mást és mást lát. Az én agyam mindenütt Boldogasszonyt lát, de volt, aki teljesen jóindulatból Buddhának nézte.

Márpedig a kápolna szellemiségének alapkövetelménye, hogy az egyértelműen keresztényi és nemzeti értékrendet jelentsen minden odalátogató számára. Ezt a követelményt különösen fontos hangsúlyozni ebben az értékzavarodott, ideológiagyártó világban.

Ezért mocorgott bennem a vágy, hogy kétséget kizáróan keresztény és nemzeti kápolnává kellene tenni ezt a zarándokhelyet. Segítségemre érkezett Bátor Botond pálos atya, tartományfőnök, és Székely János püspök úr, akiket hasonló gondolatok foglalkoztattak, ezért anyagi támogatásukkal segítették a formálódó tervemet.

A szobrot nem lehetett átalakítani törés, szétesés és komoly költség veszélye nélkül. Mást kellett kitalálni. A megszokott kis csapattal közösen végül eldöntöttük, mitől válhat a kápolna mondanivalója mindenki számára világossá és kétségtelenné.

Smidt Robi, a Csillagösvény hét szobrának faragója ismét nagyszerűt alkotott. A kétangyalkás Szent Korona a nemzeti, a fölöttük lévő kereszt pedig a keresztény értékrendet hirdeti.

A harmonikusan összeépített új Boldogasszony szobor olyan egységet alkot, amely véletlenül épp szív alakot formáz, és szeretetet áraszt az Őt látogató emberek sokaságára. A Csíksomlyóval közös pünkösdi misére a szobor elkészült.

A Palánki Ferenc egri püspök úr által bemutatott mise felemelő bemutatkozása volt az erkölcsileg megerősödött, gyönyörű szép Boldogasszony kápolnánknak.

Oltárkő a Boldogasszony kápolna előtt

Iskolás éveim nyári szüneteiben a család ill. szüleim anyagi megsegítésére dolgozni mentem az Erdőgazdasághoz. Nagyon jóleső érzés volt lelkemnek, hogy látva szüleim dolgos napjait, küzdelmeit a mindennapi megélhetésért, segíthettem nekik a magam módján, és jó volt látni elégedett mosolyukat gyermekük iparkodásán.

A kis facsemeték körül kellett sarlózni a gazt, hogy az ne fojtsa el a bimbózó csemete életét. Reggel mindenki beállt a sorába, és délig csapkodtuk a gazt. Déli ebédszünetben a szalonna paradicsommal és a házikenyér elfogyasztása után az asszonyok lepihentek egy kicsit.

Fiatal kölök lévén lustálkodás helyett inkább gombát szedtem, vagy fészket mentem keresni az erdőbe. A Hosszú-hegy tetején lévő, de már nem művelt régi homokkő bánya mögötti területet Hatosnak nevezte az erdőgazdaság. Itt bóklásztam az erdőben, amikor egy emberkéz által faragott követ láttam a földből kiállani. Nem értettem, mikor és miért jött ide valaki egykor követ faragni, ahol a madár se jár. Mi értelme volt ilyen hatalmas kővel bíbelődni a vastag fákkal benőtt erdő közepén, amit semmilyen járművel nem lehet megközelíteni? Elvinni sem tudja, hisz megközelíthetetlen és mozdíthatatlan a fáktól, a súlyától és a terepviszonyok miatt, és ki tudja, milyen mélyen nyúlik a föld alá, mekkora a szikla gyökere? Mit akart faragni ebből a kőből, talán valami kultikus oltárkövet? Ezt már valószínűleg sose tudjuk meg, mindenesetre a kő titka - mint általában a meg nem fejtett titkok - megmaradt az agyamban.

Sok év telt el, amikor egyszer csak kápolnát kezdtünk építeni. A kápolnába pedig oltár is kell. Eszembe jutott a faragott szikla. Lehet, hogy most érkezett el a rég várt pillanat, amikor megkaphatja méltó helyét a saját történelmében. Vajon ott van-e még? Megtalálom-e egyáltalán ennyi év után?

Felpattantam Szimszon motoromra, és felderítő útra eredtem. Amikor megtaláltam a követ, felelevenedtek emlékeim, és örömömben átöleltem mohás testét, mint egy rég nem látott rokont. Rucska Lackó nagy Volvójával megterveztük a Kőhöz vezető utat, amihez nem kellett fát kivágni. A légvonal ezért igencsak kacskaringós lett. Nagy kérdés volt még, hogy vajon a földből kiálló faragott sziklának milyen mélyen lehet a teste? Lehet, hogy össze van nőve az egész Hosszú-heggyel, és akkor fújhatjuk. A Jóisten - mint mindig- most is velünk volt, és a Követ gond nélkül felvittük a kápolnához. Egyelőre leraktuk a kápolna udvarába, hiszen még nagyban dolgoztunk a kápolnán.

Aztán, amikor az oltár beépítése következett, kiderült hogy nem fér oda, ahová szántuk. Kritérium, hogy az oltárt a kápolna kupolájának csúcspontja alá kell tennünk. Csakhogy akkor nem fér el a pap az oltár és a Boldogasszony szobra között mise közben. Ezért kellet a kápolna belsejében egy új oltárt építeni, a Követ pedig a sors rendelése szerint elhelyeztük a kápolna elé, ahol a szabadtéri misék oltárkövévé magasztosult.

Újra meg kellett értenünk és tapasztalnunk, hogy a Jóisten figyel minket, és ha tévedünk, akkor Ő helyre hozza hibánkat, és helyére teszi, ami oda illik.

Azóta az oltár az Ő nevét dicsőíti!